

MISKOLC NÉPKERT VOLÁN SE
csapat
A VÁROS SZÍVÉBEN

Klub
Hétvégi program: három itthon, kettő idegenben
A múlt heti, idegenbeli meccsekkel teli, felemásan sikerült hétvége után ezúttal ismét élet költözik a Népkertbe, érdemes lesz meccsre menni! Szombaton az U19 a Sajóvölgye Focisulival, a felnőttek pedig a Hernádkérccsel játszanak hazai pályán, míg vasárnap U15-ös csapatunk fogadja az Encs együttesét. Női csapatunk és az U13 idegenbe utazik. Részletek a teljes cikkben.
2026. október 15.

U11
Szülői összefogás: elültettük az U11-es csapat fáját
Amint arról korábban beszámoltunk, augusztusban, az őszi szezon rajtja előtt szülők egy csoportja, klubvezetőkkel és edzőkkel kiegészülve, egy remek hangulatú délután keretében közösen csinosította, takarította sporttelepünket. Aznap született meg az ötlet, hogy korosztályos csapataink nevében, a hosszú távú jövő és a közösségépítés iránti elkötelezettségünket jelképezve, egy-egy fát ültessünk az autóparkoló és a lelátó közötti sávban. A mai napon az ötletet tettek követték, és az U11-es szülők összefogásával elsőként a 2016-os születésű korosztályos csapatunk fáját ültettük el.
2026. október 14.

Klub
Kovács Dávid ismét Spanyolországba utazik
Ahogy arról korábbi cikkeinkben már beszámoltunk, a Miskolc Népkert VSE edzője, Kovács Dávid augusztusban Spanyolországba, egészen pontosan Palma de Mallorcára utazott szakmai útra. Dávid október 18-án, vasárnap ismét útra kel, az útirány ezúttal is Mallorca.
2026. október 13.

U19/B
Fordított és nyert a Mezőcsát
Második számú U19-es csapatunk Mezőcsátra látogatott. Listavezetőként utaztunk a második helyezetthez, szóval nehéz csatára volt kilátás, és ez a várakozás be is igazolódott. Jól indult a mérkőzés, Béres Ádám góljával már a harmadik percben vezettünk, aztán 3–1-es előnnyel mehettünk félidőre. A második játékrész azonban nem úgy alakult, ahogy szerettük volna, a Mezőcsát ugyanis megfordította a meccset, és 4–3-ra nyert. Részletek a teljes cikkben.
2026. október 10.

U15
Pont nélkül távoztunk a tigrisektől
Az MLSZ Regionális U15-ös bajnokságában szereplő csapatunk a Heves vármegyei Herédre látogatott, a Kistigrisek USE csapatához. A hazaiak a második helyről, zsinórban öt győzelemmel a hátuk mögött várták a mérkőzést, és ezúttal sem botlottak. Dezső Martin Noel mesterhármast ért el, ám ez is kevés volt a pontszerzéshez.
2026. október 9.
HÍREK
Fordulatos, és sajnos pont nélkül végződő mérkőzést játszott felnőtt csapatunk Trizsen. A mérkőzés elején Erdélyi Kevin duplájával már 2–0-ra is vezettünk, aztán a hazaiak öt perc alatt fordítottak. Erdélyi Kevin harmadik gólja még egyenlítést ért, ám a félidő legvégén a Trizs ismét megszerezte a vezetést, majd a mérkőzés legutolsó percében egy újabb találattal beállította az 5–3-as végeredményt.
Trizsi SC - Miskolc Népkert Volán SE 5 - 3 (4 - 3)
Miskolc Népkert Volán SE: Balázs Ákos – Bárány Dominik, Peknyő Kristóf, Szűcs Levente, Erdélyi Kevin Krisztofer, Orosz Tamás, Nagy Rajmund, Rivnyák Rudolf, Tóth Botond (Magyar Barna, 5), Répási Roland (Miczi Benjamin Marcell, 20), Szilágyi Viktor Csaba. Vezetőedző: Puskás Tibor. Szakmai vezető: Peknyó László. Asszisztensedző: Kovács Dávid.
Gólszerző: Erdélyi Kevin Krisztofer (0-1, 10'), Erdélyi Kevin Krisztofer (0-2, 18'), Sebők Krisztián (1-2, 28'), Kovács Péter (2-2, 29'), Ártim Richárd (3-2, 32'), Erdélyi Kevin Krisztofer (3-3, 35'), Kovács Péter (4-3, 46'), Túróczi Roland (5-3, 93').
Jók: senki
Peknyó László, szakmai vezetőedző: – Szégyelljük magunkat.
Puskás Tibor, vezetőedző: Kereshetnénk a kifogásokat, hogy ilyen pályán nem lehetne engedni meccset rendezni, hogy hiányzott a kezdőből 3 játékos… stb, de igazából nem ez a fő ok a vereségre , hiszen vezettünk 2:0 -ra a 18. percben! A fő probléma, hogy néhány játékosom képessége, akarata, győzni akarása nem megfelelő még ehhez a szinthez sem! Egyszerre mondott csődöt a kapusunk, a védelem és a középpályás játékunk, egyedül Erdélyit tudnám kiemelni a 3 rúgott gólja miatt! Az ellenfelünk semmi mást nem csinált csak rúgta előre a labdát, a borzasztó keskeny pálya miatt minden bedobás egy beadás volt, folyamatos játék nem tudott kialakulni és ezzel nem tudtunk mit kezdeni! Remélem tanultunk ebből a vereségből - én mindenképpen - és a következő meccseken sokkal agresszívebben fogunk játszani! Gratulálok a Trizs csapatának!
Köszönjük a Szomorú Kapufák Facebook oldal fotóit!
Fájó vereség Trizsen
2026. október 10., 15:00, Trizs Sportpálya

5 - 3

Miskolc Népkert VSE
-
Trizsi SC

Bajnoki
Felnőtt Csapat


A BAJNOKSÁGOK JELENLEG SZÜNETELNEK.
Amint véglegessé válik a felkészülési mérkőzések programja és a bajnoki sorsolás, frissítjük az oldalt az új információkkal.
2026. október 17., 10:00, Nyékládháza Sportegyesület

Nyékládházi DE
-
Miskolc Népkert VSE

U13, Bajnoki
2026. október 17., 10:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
SAJÓVÖLGYE FOCISULI SE

U19A, Bajnoki
2026. október 18., 10:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
Encs RSE

U15, Bajnoki
2026. október 24., 10:00

Miskolc Népkert VSE
-
Sajószöged KTK

U13, Bajnoki
2026. október 24., 14:30, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
Nagybarcai SBE

Felnőtt Csapat, Bajnoki
2026. október 25., 10:00, Tatay Zoltán Ifjúsági Sporttelep Szerencs

Szerencs VSE
-
Miskolc Népkert VSE

U15, Bajnoki
2026. október 25., 12:00, Gyöngyösi Kömlei Károly Sporttelep

Gyöngyösi AK
-
Miskolc Népkert VSE

U19A, Bajnoki
2026. október 25., 13:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
Bestrong SC

Női Csapat, Bajnoki
2026. október 27., 14:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
MVSC-Miskolc

U15, Bajnoki
2026. október 28., 14:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
SBTC Sport Kft.

U19A, Bajnoki
2026. október 31., 10:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
Gesztely FC

U15, Bajnoki
2026. október 31., 10:00, Tiszaújváros Sportcentrum

Tiszaújváros FC
-
Miskolc Népkert VSE

Női Csapat, Bajnoki
2026. október 31., 13:00, JÁKFALVA BIKARÉTI SPORTPÁLYA

Jákfalva SE
-
Miskolc Népkert VSE

Felnőtt Csapat, Bajnoki
2026. november 1., 10:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
MVSC-Miskolc

U19A, Bajnoki
2026. november 7., 10:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
BSK-Alsózsolca

U19A, Bajnoki
2026. november 7., 11:00, Mezőkövesd Városi Stadion

Mezőkövesd Zsóry SE
-
Miskolc Népkert VSE

Női Csapat, Bajnoki
2026. november 7., 13:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
Szikszó FC

Felnőtt Csapat, Bajnoki
2026. november 8., 11:00, Jászberényi Fc

Jászberényi FC
-
Miskolc Népkert VSE

U15, Bajnoki
2026. november 14., 13:00, Hódoscsépány Sporttelep

Hódoscsépányi SE
-
Miskolc Népkert VSE

Felnőtt Csapat, Bajnoki
2026. november 14., Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
Eger SE

U19A, Bajnoki
2026. november 15., 10:00, Borsodivánka Sportpálya

Borsodivánka SE
-
Miskolc Népkert VSE

U19B, Bajnoki
2026. november 21., 12:00, SBTC Utánpótlás központ

SBTC Sport Kft.
-
Miskolc Népkert VSE

U19A, Bajnoki
2026. november 28., Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
BTE Felsőzsolca

U19A, Bajnoki
2027. február 27., Kazincbarcika Pete András stadion

Kolorcity Kazincbarcika SC
-
Miskolc Népkert VSE

U19A, Bajnoki
2027. március 6., 10:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
FC Tiszaújváros

U19A, Bajnoki
2027. március 13., Sajóvölgye Focisuli - Elek Ákos Utánpótlás Központ - Centerpálya

SAJÓVÖLGYE FOCISULI SE
-
Miskolc Népkert VSE

U19A, Bajnoki
2027. március 20., 10:00

Miskolc Népkert VSE
-
Mályi SE

U13, Bajnoki
2027. március 20., 10:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
Gyöngyösi AK

U19A, Bajnoki
2027. március 20., 15:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
Bőcs KSC

Felnőtt Csapat, Bajnoki
2027. március 21., MVSC Sporttelep

MVSC-Miskolc
-
Miskolc Népkert VSE

U15, Bajnoki
2027. március 27., 10:00, Hejőpapi Sportpálya

Hejőpapi SE
-
Miskolc Népkert VSE

U13, Bajnoki
2027. március 28., 11:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
Gyöngyösi AK

U15, Bajnoki
2027. március 28., 16:00, Sajóvámos Sportpálya

Sajóvámosi SK
-
Miskolc Népkert VSE

Felnőtt Csapat, Bajnoki
2027. április 3., 10:00

Miskolc Népkert VSE
-
NKSE Tiszalúc

U13, Bajnoki
2027. április 3., 16:30, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
Onga SE

Felnőtt Csapat, Bajnoki
2027. április 4., 11:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
NEO24-Hevesi LSC

U15, Bajnoki
2027. április 4., 11:00, Nyékládháza Sportegyesület

Nyékládházi DE
-
Miskolc Népkert VSE

U19B, Bajnoki
2027. április 10., 10:00, Alsózsolcai Sporttelep

BSK-Alsózsolca
-
Miskolc Népkert VSE

U15, Bajnoki
2027. április 10., 10:00, Bőcs Községi Sporttelep

Bőcs KSC
-
Miskolc Népkert VSE

U13, Bajnoki
2027. április 17., 11:00

Miskolc Népkert VSE
-
Mályi FC II.

U19B, Bajnoki
2027. április 17., 16:30, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
Szendrő VSSZK

Felnőtt Csapat, Bajnoki
2027. április 18., 11:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
Sárospataki Torna Club

U15, Bajnoki
2027. április 24., 10:00

Miskolc Népkert VSE
-
Nyékládházi DE

U13, Bajnoki
2027. április 24., 17:00, Hernádnémeti Sporttelep

Hernádnémeti SE
-
Miskolc Népkert VSE

Felnőtt Csapat, Bajnoki
2027. április 24., Kazincbarcika Pete András stadion

Kazincbarcika SC
-
Miskolc Népkert VSE

U15, Bajnoki
2027. április 25., 11:00, Hejőpapi Sportpálya

Hejőpapi SE
-
Miskolc Népkert VSE

U19B, Bajnoki
2027. május 1., 11:00

Miskolc Népkert VSE
-
Borsodivánka SE

U19B, Bajnoki
2027. május 1., 17:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
Trizsi SC

Felnőtt Csapat, Bajnoki
2027. május 2., 10:00, Sajószöged Sportpálya

Sajószöged KTK
-
Miskolc Népkert VSE

U13, Bajnoki
2027. május 2., 11:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
Kistigrisek USE

U15, Bajnoki
2027. május 8., 17:00, Hernádkércs Sportpálya

HEPPIX SE Hernádkércs
-
Miskolc Népkert VSE

Felnőtt Csapat, Bajnoki
2027. május 9., 11:00, Tiszakeszi Sportpálya

Tiszakeszi KÜSE
-
Miskolc Népkert VSE

U19B, Bajnoki
2027. május 9., Encs Városi Sportközpont

Encs RSE
-
Miskolc Népkert VSE

U15, Bajnoki
2027. május 15., 11:00

Miskolc Népkert VSE
-
Termálfürdő Mezőcsát RSE

U19B, Bajnoki
2027. május 15., 13:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
Szerencs VSE

U15, Bajnoki
2027. május 15., 17:00, Nagybarca Községi SE

Nagybarcai SBE
-
Miskolc Népkert VSE

Felnőtt Csapat, Bajnoki
2027. május 22., 17:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
Jákfalva SE

Felnőtt Csapat, Bajnoki
2027. május 22., Tóth-Zele József Sportközpont Gesztely

Gesztely FC
-
Miskolc Népkert VSE

U15, Bajnoki
2027. május 29., 11:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
Jászberényi FC

U15, Bajnoki
2027. május 30., 17:00, Szikszó Városi Sportpálya

Szikszó FC
-
Miskolc Népkert VSE

Felnőtt Csapat, Bajnoki
2027. június 5., 17:00, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

Miskolc Népkert VSE
-
Hódoscsépányi SE

Felnőtt Csapat, Bajnoki
ÖSSZES MÉRKŐZÉS
Heading 2

Add paragraph text. Click “Edit Text” to update the font, size and more. To change and reuse text themes, go to Site Styles.

2026. október 17., 14:30, Miskolc Népkert Volán Sporttelep

HEPPIX SE Hernádkércs
-
Miskolc Népkert VSE
Bajnoki
Felnőtt Csapat
Heading 2

Add paragraph text. Click “Edit Text” to update the font, size and more. To change and reuse text themes, go to Site Styles.

2026. október 18., 10:00, Gulyás István Sport és Szabadidőközpont Parasznya

Miskolc Népkert VSE
-
Parasznya SE
Bajnoki
Női Csapat













