
Vezettünk, de nem bírtunk a felnőttekkel kiegészült Egerrel
U19 - Vereség Egerben




Meccs reszletezese 2
A mérkőzés időpontja nem kedvezett nekünk, hiszen a felnőtt bajnokságok programja egyfajta dominóelvet indított el, amelynek hatása egészen az U19-es korosztályig leért. Ezen a hétvégén ugyanis az NB-s csapatok bajnoki mérkőzések helyett a Magyar Kupa 3. fordulójában lépnek pályára, az Eger NB III-as csapata azonban a kupában már korábban búcsúzott a Debreceni EAC ellen.
A „szabadságon” lévő NB III-as keret jó néhány játékosa így az Eger vármegyei I. osztályú csapatában szerepel ezen a hétvégén, azok a futballisták pedig, akik emiatt kikerültek a felnőtt együttesből, és életkoruk ezt lehetővé tette, ellenünk, az U19-es bajnokságban kaptak játéklehetőséget.
Mindezek ellenére csapatunk bátran kezdett, és a 16. percben Rácz Milán góljával a vezetést is megszereztük. Ugyan mezőnyben a későbbiekben sem vallottunk szégyent, végül a hazaiak nagyobb rutinja kiütközött, és otthon tartották a három pontot.
Eger SE – Miskolc Népkert Volán SE 4–1 (2–1)
Miskolc Népkert Volán SE: Elekes, Bunda-Tóth (Balog, 46’), Béres, Horváth B., Szabó, Smizsánszki (Pető, 74’), Rácz, Horváth K., Erdélyi R., Nagy, Ruszó. Vezetőedző: Kovács Dávid, Szakmai vezető: Peknyó László
Gólszerző: Rácz.
Kovács Dávid (vezetőedző): Korai kelés, korai gól – hamar megszereztük a vezetést, ami talán minket zavart meg jobban. A játék tempójában és a döntéshozatalban van némi hiányérzetem, ezen mindenképpen javítani fogunk. Összességében egy jó mérkőzést játszottunk, amelyet időnként saját magunknak tettünk nehézzé, és az Eger kapuja előtt több lehetőségünket sem tudtuk gólra váltani. Dolgozunk tovább!
Hajrá Volán!
Egy csapat - Egy út - Egy cél
Egerben vendégeskedett az MLSZ Regionális U19-es bajnokságában szereplő csapatunk, és ugyan Rácz Milán góljával a mérkőzés elején vezetést szereztünk, a rendkívül jó erőkből álló, soraiban több, a vármegyei I. osztályú felnőtt keretből visszajátszó futballistát szerepeltető egriek még az első félidőben fordítani tudtak, végül pedig magabiztos, 4–1-es győzelmet arattak



